Egy kis történelmi visszatekintő...
Neve a település igen régi alapítására valló magyar törzsi helynév. A "kér" török szó. Jelentése: roppant nagy, óriás, hatalmas. A Szamos-parti település eredetileg a kér törzs töredékének volt a lakóhelye. Az első lakók a király hatalmi szervezetéhez tartoztak, foglalkozásuk a katonáskodás volt. A Szamos előtag a település folyó melletti fekvésére utal, egyben megkülönbözteti más Kér nevű falvaktól. Nevének eredete arra mutat, hogy a falu a XI. század elejénél nem keletkezett később. Az okleveles korszakban a Balogsemjén nemzetség családjának tulajdonában volt.
A Szamos előtag a település folyó melletti fekvésére utal, és így megkülönbözteti más Kér ( pl: Abaújkér, Hajmáskér stb) nevű falvaktól. Nevének eredete arra mutat, hogy a falu a XI. század elejénél nem keletkezett később. A település az 1860-as években közigazgatásilag a Nyíri, majd az 1870-es évektől a mátészalkai járáshoz tartozott. Az 1920-as évektől a Szamosszegi körjegyzőséghez került. 1971-től önálló községi tanács volt, tanácsának székhelye Szamosszeg. Jelenleg a Szamosszegi körjegyzőséghez tartozik.
A szamoskéri fatorony
Ismeretes, hogy az első világháború után a Bécsi Császári Múzeum levéltárát az utódállamok között felosztották. Így került egy magyar vidéki torony rajza a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárába. A rajz valamely hadimérnök munkája lehetett. Világlátott emberé aki sok rendkívül megkapó, szép építési alkotást láthatott, különben nem akadt volna meg a szeme az ország egy eldugott kis falujában ezen az impozáns fatornyon. Elragadtatását az rajz alá írt következő szavakban fejezte ki: „A kéri fatorony, 
Európának legmagasabb és népi alkotás tekintetében a legszebb-fatornya”. Hogy mikor épült azt pontos adatokkal nem lehet igazolni. Az egyház levéltárában nincs semmi adatunk. A tiszántúli egyházkerület levéltárában is csak 1797-ből kapunk némi késői tájékoztatást. Ez a kerületi levéltári adat is szűkszavú. Mindenesetre az építést 1790 tájára tehetjük. A hadimérnök, az egyházkerületi levéltár, és a hagyomány adatait összetéve, a torony 34 méter magas lehetett, a harangház felett 4 kis toronnyal., -ami hajdani apátúri székhelyre vall- maga a harangház pompásan kiképezve. Az egész vidéken főképp azért volt híres, hogy karcsú sugártornyán kilátók voltak és az egész építményben egyetlen vasszeg sem volt. A tornyot- a szájhagyomány szerint- a községben ma is élő Bán család híres ácsmester őse építette. A torony itt közölt képét egy az 1910-es évek elején készült-egyházi levéltárban lévő- rajzról festette meg akvarellben Koncz Zoltán újfehértói festőművész-lelki pásztor. Az 1879-ik év szinte tragikussá vált a községre. A Szamos folyó, medrét változtatva, egyre közelebb húzódott a faluhoz. Már elmosta a Felső-utca egy félsorát és telkeket. A toronyhoz már csak néhány méter közelben szaggatta a partokat. Az espereshez fordultak aki három mérnökkel ki is szállt. A mérnökök a lebontást és a biztonságosabb helyre való építést javasolták. Erre azonban már nem volt idő, különben is a horribilis költséget nem tudták volna fedezni. A helyszínen ott volt az egész falu népe, mint valami nagy temetésen. Ebben a kritikus helyzetben és tanácstalanságban a szomszédos Ópályiból odaérkezett egy ráncos gatyás mezítlábas ezermester, akit az egész környék-mint különcöt- csak Matyi Gyurinak nevezett, igazi neve Mátyás György. Odaállott Kiss Áron esperes, Varga Menyhért lelkész, Tóth Péter gondnok, a mérnökök és a presbiter elé. Görbe botjával csendet intett és kijelentette, hogy a torony meg lesz mentve, nem kerül az ezrekbe. Az esperes és a mérnökök csak csóválták a fejüket, azután semmit sem végezve elhagyták a falut. A falu azonban nem hagyta el magát. A hívatlan ezermester előadta tervét. Csak egyenes akácfa-görgők kellenek, az asszonyok hozzanak szappant, a férfiak két hévért, fát, láncot, köteleket, négy ökröt. És amit lehetetlennek tartottak az okosok, ez a mezítlábas paraszt ember valóra váltotta. Estére már a veszélyes helytől 20 méterre állt a torony. Az ökrök nem váltak be, széttörték a jármot, láncokat, de a falu ezer karja belekapaszkodott a kötelekbe és megtörtént a csoda: a torony minden sérülés nélkül megmenekült. Sajnos ez a műemlékszámba menő kincs ma már nem áll. 1914áprilisában egy viharos napon villám sújtottaamely ugyan nem tett nagy kárt benne, de egyfelől már elfeledték művészi értékét, másfelől az egyház éppen újtornyos kőtemplom építéséhez akart fogni. Abban az évben még le is bontották. Anyagának kis részéből egy ma is álló haranglábat készítettek. Ez maradt meg a toronyból. A Magyar Városok és Vármegyék Monográfiája soroza- tában 1939-ben megjelent „Szatmár Ugocsa-Bereg várme-gyék történetének” a vármegyék kultúremlékeivel foglalkozó fejezetében egy felhívás olvasható, mely szerint az itt megmaradt fatornyokat a magyar népi építő kultúra emlékeinek kell tekinteni. Műemlékként féltő gonddal kell még azt a keveset is ami fennáll, megőrizni, tűzvész, korhadás ellen megoltalmazni, hogy legalább ez a néhány maradjon meg.
