Sport csapat

Futball

Hivatalosan jegyzett csapattal nem rendelkezünk. A faluban amatőr, viszont annál lelkesebb és tehetségesebb focisták vannak. A focipálya mindig élettel teli. A falu fiataljai általában meghívásos tornákon szoktak részt venni, vagy a község által szervezett Bíró Gyula emléktornán indul a hazai csapat.

Az előbb említett emléktornán kívűl egy másik futball eseménynek is nagy hagyománya van a faluban, , ez pedig a falu két részének rangadója, amit nem más mint a Dánvég - Pernyevég

Dánvég - Pernyevég

Erre a rangadóra minden évben sor kerül, és általában elég jó színvonalú mérkőzések szoktak lenni. Nem volt ez másképp az idén sem. Az idei derbire május 21-én került sor. Bátran kijelenthetjük hogy minen idők egyik legnagyobb nézőszámú és leg színvonalasabb mérkőzését láthattuk. A gólok számára és a hangulatra nem lehetett panasz. A hangulat az eltelt évek alatt semmit sem változott, a szurkolók is rendesen kitettek magukért. A kilátogató nézők egy színvonalas és változatos meccsnek lehettek szemtanúi, hiszen helyzetek és gólok sokaságát hozta a mérkőzés. a kétszer 30 perces mérkőzés végén a pernyevég futbalistái örülhettek. A végeredmény:

Dánvéd - Pernyevég: 3 : 6

Gratulálunk a győztes csapatnak.

DÁNVÉG                                                                                         PERNYEVÉG

dnvg.JPG   pernyevg.jpg